Az eddiginél is intenzívebb toborzást folytat a Magyar Honvédség

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően nagyszabású fejlesztések valósulnak meg, melynek eredményeként a teljes haderő megújul. 

Stabil munkalehetőség, kiemelt bérezés

Az eddiginél is intenzívebb toborzást folytat a Magyar Honvédség. A következő időszakban több ezer embernek kínálnak kiszámítható, változatos életpályát a régióban is. Nagy Zoltán alezredes, a 2. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka elmondta: a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár és MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred, valamint a nyíregyházi székhelyű MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred állományába is keresik az elhivatott jelentkezőket.

– Akiknek nincs munkájuk vagy munkahelyet váltanának, a szerződéses katonai szolgálatot választhatják. Nem csak diplomás vagy érettségivel rendelkező jelentkezőket keresünk, általános iskolai végzettséggel is lehetőség van bekerülni. Szakmunkásokat, raktárosokat, ápolókat, informatikusokat, mérnököket és jogászokat is várunk, számos más foglalkozás képviselői mellett – hangsúlyozta az alezredes. A honvédség az otthonuktól távol szolgálatot vállalóknak szállást biztosít, vagy támogatják a munkába járást és a lakhatást.

A toborzó teljes szövege:

A tájékoztatáshoz további képek érhetőek el az alábbi linken:

https://drive.google.com/drive/folders/1wAhVWfDqWELAF5fSrsEBQ4YSYbI1mOGF?usp=share_link