,,Tavaszi Zsongás"

a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola Gálaműsora


2015. április 16-án nagyszabású kulturális és sportrendezvényre került sor az Ady Endre Művelődési Központ Színháztermében.
Célunk az volt, hogy„ A mindenki jó valamiben” gondolat alapján családias hangulatú, kulturális és sport hagyományteremtő gála valósuljon meg, ahol a gyerekek megmutatják tehetségüket és érezhetik a szülők és város közösségének elismerő támogatását. A rendezvény előkészítő munkáját a gyerekek nagyon élvezték, és lelkesen készítették a tavaszi dekorációkat, rajzokat, osztályonként adták le a gyűjtőmunkákat.  A műsorszámokban szereplő gyerekek száma 140 fő volt. A tanulók énekkarát a két szülő gitár kísérete tette különlegessé. A nevelt gyerekek kis színi előadása osztatlan sikert aratott. A nyolcadik osztályos tanulók keringője sok szülő szemébe csalt könnyet.

Több osztályszintű előadás volt, ahol a heterogén összetételű osztályokban a gyerekek példás együttműködésre tettek tanúbizonyságot. Közös volt a siker iránti vágy és az izgalom, hogy minden jól sikerüljön. A gyerekek körében a rendezvény előkészülete egy csapatépítő tréningként is működött, ami formálta az egymás közötti pozitív viszony alakulását. A partnerek és a civil szervezetek képviselői örömmel fogadták a gyerekmunkával díszített meghívókat, melyet személyesen adtak át a gyerekek. Talán ennek is köszönhettük, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívásunkat. A rendezvény után rengeteg elismerő szót kaptunk, ami a városban az iskola iránti pozitív vélemény kialakulását erősíti. Az intézménybe járó tanulók szülei teljes képet kaptak az iskolában folyó tehetséggondozó munkáról és annak eredményéről. A leendő első évfolyamos tanulókat és szüleiket motiválni kívántuk és reméljük, hogy a mi iskolánkhoz csatlakoznak. A településünk nyugdíjasai szép számmal tisztelték meg rendezvényünket és a leglelkesebb nézők közé tartoztak. Elmondásuk alapján nagy örömet szereztünk a műsorral számukra. A záró kép hangulata a 140 gyerek együtt éneklése „Állj közénk” a csúcspontja volt a rendezvénynek, a jutalmuk pedig vastaps.
A rendezvény sikeressége azt bizonyítja, hogy szükség van a városunkban ilyen közösségi, kulturális műsorra, ahol a gyerekek a főszereplők, mindegyikőjüknek van lehetősége, hogy megérezze a siker örömét és a közösséghez tartozás fontosságát. A településen élő emberek segítsék a gyereket abban, hogy megmutathassák tehetségüket, értékeljék azt és osztozzanak örömükben. Az intézmény döntése alapján minden évben megrendezi a „Tavaszi Zsongás” gálaműsort a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanulóinak bemutatkozását „ A mindenki jó valamiben” jegyében.

 

Tóth Istvánné

Képgaléria